Megpróbálok minél hamarabb eljutni a jelen napokig, de innen kezdődnek azok az "érdekességek", amiket már az orvosok is figyelembe vettek, vagy legalábbis lejegyezték :)
- a szemem sajna nem az igazi, így nem megy olyan flottul a gépelés, időnként szünetet kell tartanom..-
Az EÜ szakiskola alatt tanulmányaim részeként tudnunk kellett elvégezni az automata perimetria vizsgálatot is (látótér vizsgálat) . Természetesen volt lehetőségünk gyakorolni, nagyon sokszor végeztük el a vizsgálatot egymáson mi diákok. Mindenki volt a vizsgáló, és volt a beteg szerepében is.
Egy alkalommal mikor épp engem vizsgáltak a géppel, a jobb szemem alsó részén eredményképpen kijött egy kisebb, "kifli alakú" látótér kiesés. Persze megismételtük a vizsgálatomat többször is, de az eredménye mindig ugyan az lett.
Gondoltam megmutatom a gép által nyomtatott papírost egy orvosnak ha már úgy is a szemészeten vagyunk, de a válasza kissé meglepő volt számomra. Tulajdonképpen megnyugtatott, hogy csak "belelógott a látótérbe az orrom azon az oldalon", és nincs ott semmi baj. Mivel diák voltam, mellettük tanultam, természetesen nem firtattam a dolgot. Olyannyira, hogy el is feledkeztem róla. Folytattam a tanulást hol a szemészeten, vagy a fül-orr-gégészeten, de legtöbbet talán a neurológián voltunk.
Sikeresen megszereztem a Klinikai Elektrofiziológiai Asszisztensi képesítésemet.
Mindeközben persze még mindig nagyon szerettem volna kisbabát, így folyamatos volt a hormonkezelésem.
Az iskola befejeztével egy ideig dolgoztam beteg gondozóként egy fekvő osztályon (halmozottan sérültekkel). Tulajdonképpen ott mindenkit etetni, itatni, pelenkázni kellett, felemelni az ágyból, kivinni a fürdőbe, aztán vissza.
Itt bizony kezdtek problémáim lenni. A munkát magát nagyon szerettem, nem volt a betegellátással semmi problémám, leszámítva az emelést. Sajnos többször kerültem összetűzésbe munkatársakkal azért, mert voltak betegek, akiket szerintük nekem simán fel kellett volna tudnom emelni, cipelni, de nekem egyszerűen meghaladta az erőmet. Emiatt többször kellett a munkatársaktól segítséget kérnem, és ez bizony egy ilyen osztályon igencsak zavaró, hisz őket feltartottam amíg nekem segítettek.
Egy-egy nehezebb nap után annyira nem volt erő a kezeimben, hogy nehezemre esett még a legkönnyebb házimunka is, vagy kinyitni a régi jó öreg "kotyogó" kávéfőzőt ...
Aztán volt, hogy szabadnapon se voltam épp a legerősebb.
Persze én se értettem hogy mi lehet az oka a gyengeségnek, orvoshoz fordultam.
Egy teljesen ártalmatlan, és elég általános dolog lett a rejtély megoldása: vérszegénység!
Na akkor itt már szedtem a vasat, hormonokat, és a ritmusszabályozót.
Kb. ebben az időben volt a második műtétem is. A petefészkeimen a cisztákat "leégették" laparoscopos műtét során (elektrocoagulatio).
A gyengeség mellé lassacskán elkezdett társulni kis szédülékenység is, amik jöttek-mentek. Volt hogy jobban voltam, volt hogy kevésbé!!!!
Előfordult, hogy kerékpárról szédültem le. Hogy miért?? Azt ma sem tudni...
A munkahelyemen 8 hónap után úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítják meg a szerződésem, így kényszerpihenőhöz jutottam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése