folytatás...

A rövid "kényszerpihenő" után jelentkeztem egy képzésre, mivel az egyébként imádott szakmámban nem kaptam munkát. Így nekiveselkedtem, és elkezdtem egy Gyógymasszőr képzést. EÜ-s végzettséggel az elméleti tananyaggal nagyin könnyű dolgom volt, de a gyakorlattal annál nehezebben boldogultam. Erő, erő, és erő kellett volna. Nem tudom hányan próbáltak már tangentorral dolgozni (víz alatti vízsugár masszázs), nekem muszáj -lett volna- elsajátítanom. Elméletben szuper könnyű, semmi bonyodalom, ám mégsem ment. Hogy miért???? A kádba jó mélyen előre be kellett volna hajolni, és a víz alatt tartani az eszközt, finoman irányítani, a víz ellenállásával szemben. Nem bírták az izmaim erővel. Előre nyújtózkodáskor a lábaim rogyadoztak, a karom nem bírta megtartani a csövet. Számomra fizikálisan annyira megerőltető volt abban a testhelyzetben megtartanom magam, mintha kőművesmunkát végeztem volna csak fehér köpenyben. Bevallom őszintén, ezen a ponton igyekeztem kihúzni magam ezen feladat alól, és inkább önként ajánlkoztam más feladatokra, amiket el is tudtam végezni :(

Alig pár hónapja jártam a képzésre, csoda hírt kaptam!!!! Meghozta sikerét a műtét, újra kisbabát vártam.
Nagyon boldog voltam, és hát veszélyeztetett terhes. A tanulást abbahagytam, és kizárólag a terhességre koncentráltam, hogy minden rendben legyen! Szorgalmasan szedtem a terhesvitaminokat, és vasat amikor épp kellett.
Ennek ellenére adódtak galibák. Pár hetesen közölte akkori orvosom, hogy a pici szinte biztos Down-szindrómás, és halálra rémisztett. Két hét nyűglődés után másodvéleményt kértem másik intézményből.
Uh vizsgálatok sora, vérvételek..... A másodvélemény szerint nem valószínű a Down-sy!!!!!!!
Kicsi baba szépen növögetett, míg nem a kis huncut a 27. héten el akart indulni felfedezni a világot. Aztán a 35. héten is. Kezelések, tüdőérlelők (szteroid), görcsoldók, és minden rendbe lett. Egy családorvosi vizsgálat során tapintással is érezhető májmegnagyobbodást találtak.
A terhesség vége felé egy nap azt vettem észre, hogy a jobb arcfelem (kívül-belül), a nyelvemnek az a része mintha elzsibbadt volna. Furi volt, de különösebben nem zavart a dolog, csak a babára koncentráltam. Úgy 3-4 nap alatt el is múlt, el is felejtettem. Aztán a 40. héten beindították a szülést, és megszületett első kislányom, Lilla. Gyönyörű nagy baba volt, 4030 g
.
   -A KISLÁNYOKRÓL BŐVEBBEN KÉSŐBB ÍROK - SAJNOS LESZ MIT.!!..-

Miután hazamentünk egy ideig mintha minden rendben lett volna, de aztán amit a terhesség alatt felszedtem 30kg-t, azt alig 9 hónap alatt le is passzoltam minden diéta, vagy fogyókúra nélkül, normál étkezés mellett. Ahogy potyogtak le rólam a kilók, valahogy kezdtem megint erőtlenebb, és fáradékony lenni. Irány a doki, vérvétel. Vashiány, kissé emelkedett TSH, teendő semmi...
Aztán, valahogy minden ennyiben maradt, mert valami csoda folytán ismét kisbabát vártam :)  :)
Lilla születése után másfél évvel világra jött második kis kincsem Kitti. 3800g, gyönyörű kis szőke picurka.

Alig hogy hazamentünk a kórházból problémák adódtak. Egy bent maradt méhlepény darabka miatt gyors műtét. Pár hónappal később nagyon erős fájdalmak miatt többször fordultam orvoshoz, rendre szimpla görcsoldókat javasoltak. Már nem igen bírtam ki sírás nélkül -pedig nem vagyok egy hisztérika :)
irány egy másik nőgyógyász. Ultrahang, és gyors műtét egy a méhem mögött lévő tojásnyi randa ciszta miatt.
Mire mindezeket az akciókat kipihentem, megint elkezdtek repülni rólam a terhesség alatt felszedett kilók.
Persze ismét vashány, és magas TSH. Viszont kivételesen eljutottam endokrinológiára. Magasabbak az anti TPO, anti TG, és a TSH értékek. Vélemény: postpartum thyreoiditis!!!!!!!!!!! Kontroll többször, kezelés nem volt szükséges (mivel szoptattam, és ez egy jóindulatú dolog), értékek javultak.

Folyt. köv. elfáradt a szemem :(