2012. március 6., kedd

kis kardiológia és a járásom...

Üdv mindenkinek :)

Nemrég írtam, hogy a lábaimmal és a járásommal valami nem stimmel, és akkor még nem tudtam az okát.
Mint írtam, ez a helyzet nagyon emlékeztet egy korábbi problémára, és hát ez beigazolódni látszik.
A neurológus véleménye is az, hogy az izom feszességgel van a gond, tónusfokozódásnak felelhet meg. Vagyis megint merevebbek és feszesebbek az izmaim, mint kéne.  Bevallom az ellenkező állapot némileg jobb, az nem fáj,és nem teszi nagyon darabossá a mozdulatokat.

A problémára éppen izomlazítót ha nagyon muszáj be lehetne szedni, csakhogy attól gyengébb lehetek, és még nehezebben tudnék menni (a neurológus szerint is). Kaptam javaslatot hogy miből és mennyit lehet, de egyenlőre inkább nem nyúlnék izomlazító gyógyszerhez. Ha választanom kell, akkor inkább legyen egy adag fájdalom, mint a fokozottabb gyengeség. A lábaimra szükségem van, az aktivitást sem kéne lejjebb adni.
Azonkívül a gyógyszereknek sajna nem tudom megmondani, hogy csak a lábaimra tessék hatni, viszont az izomgyengeség mindenhol jelentkezik. Emlékszem, mikor utoljára izomlazítót szedtem, akkor rosszabb volt a légzésem is és a gyomor-bélműködés is. Ezeket sem szívesen kockáztatnám meg. Úgyhogy gyógyszert nem szedtem még be a lábaim miatt, és ha lehet akkor nem is szeretnék. Ha nagyon fáj és feszül, akkor inkább nyújtó gyakorlatokat csinálok, az egy picit csökkenti a merevségét az izmoknak. Mondjuk a nyújtás ötször annyira fáj mint alapban, de utána egy kicsit könnyebb. Terhelésre (mármint mászkálásra) viszont megint csak fokozódik. Utána megint próbálom nyújtani az izmokat. Ennél jobbat egyenlőre nem tudok kitalálni.
Talán így a káposzta is megmarad, és a kecske is jóllakik :)  Legalább is remélem.

A múlt héten megjártam a kardiológiát is. A szívultrahangon ugyebár többször látszódni vélt némi eltérés a szívizomban, ami mitokondriális betegségekben előfordulhat, és emiatt készült egy szív MR is. Végre megtudtam az eredményeket. Az MR egy érzékenyebb képalkotó vizsgálat az ilyen szerkezeti eltérésekre, és aszerint az a felmerült probléma inkább nincs :)
Végre egy lehetséges komplikáció, ami úgy tűnik, hogy elkerül!

Azt majdnem elfelejtettem, hogy a doktornő nagyon kedvesen felajánlotta, hogy anyukámat és a kislányaimat is szívesen megvizsgálja, csak egyeztessünk időpontot. Valamint azt is elmondta, hogy azt a típusú problémát (fokozott csúcsi trabecularizációt) célszerű minden mitokondriális betegnél kiszűrni.
Esetemben ez sem volt egyszerű, de így fontos információkat tudtam meg...

Mondjuk ettől még a ritmuszavar az ugyan úgy megvan, így ezt is megtárgyaltuk a kardiológussal. Eddig egy Lokren nevű gyógyszert szedtem, de nagyon nem akart használni semmit. Sőt, eddig az az álláspont hogy kontraindikált is, vagyis eleve nem kellene szedni izomproblémák/izomgyengeség mellett.
A Lokrent így leváltotta a Procolaran, most tesztelem mit tud :)
Pár napja szedem, eddig elvagyok vele. Időnként így is meg-megugrik a pulzusom, de nem mászik fel 150-ig. Most még alacsonyabb dózisban szedem, és két hét múlva kell jelentkeznem beszámolni a tapasztalatokról, és akkor lehet módosítani a mennyiséget ha szükséges.

22-én szemészhez megyek, mert relatíve lassan, de romlik a szemem. Most hogy sütöget a napocska, így észrevettem hogy kategóriákkal érzékenyebb a szemem a fényre, ugyanakkor félhomályban rosszabbul látok mint korábban. A szemmozgászavarom miatt ugyan nehezen "megítélhető", de szerintem a látótér szűkület is változott. Mondhatni kisebb lukon látok ki, és a jobb szememmel amit látok az is egy-árnyalattal sötétebb...
Már majd' egy éve szedek A-vitamint, de igazán nem látom hogy oly nagyon sokat segítene (pedig nem kis dózisban szedegetem).
Így a központi kérdésem azt hiszem az lesz, hogy van-e értelme beszedni, illetve van-e valami ötlete, hogy hogyan lehetne lassítani a szemem romlását...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése